Moldova György egyik írásából (Lefelé a lejtőn) vettem kölcsön ennek a bejegyzésemnek a címét.
Idén januárban hatvan éves lettem.
Ezt most csak azért írtam le, hogy tisztázzam, nem vagyok már fiatal. Sőt! Az éveim számát tekintve bizony meg kell barátkoznom azzal a ténnyel, hogy már több év van a hátam mögött, mint előttem.
Az idős emberek felé mindig tisztelettel viselkedtem. Ahogy én is idősödöm, méginkább empatizálni tudok velük. Vannak dolgok, amikben viszont nem. Most csupán egy ilyen dologról fogok írni.
Az ősz hajjal kapcsolatos. Már most leszögezem, semmi bajom az ősz hajjal. Sőt!
***
Nekem az eredeti hajszínem a sötétbarna volt. Elég hamar, már harminc éves korom előtt megjelentek az első ősz hajszálaim, majd egyre többen lettek. Olyannyira, hogy harmincas éveim elején bele is vetettem magam a hajfestés újra és újra visszatérő procedúrájába. Akkoriban, tehát a kilencvenes években még egyáltalán nem volt „divat” az ősz hajszín. Nem úgy, mint napjainkban, amikor még a fiatalabbak között is sokan vannak, akik őszes, hamvas, ezüstös árnyalatra festetik a hajukat.
Amikor viszont egy 60-70-80 év feletti nő/néni mereven ragaszkodik ahhoz, hogy a természetes ősz haját (és úgy gondolja, ezzel a korát is) elrejtse valami sötét árnyalatú hajfestékkel, azt egyszerűen nem tudom értelmezni. Miért teszi ezt? Hiszen az a szín, ami 10-20-30- éve még jól állt neki, most szinte biztos, hogy már nem.
***
És most egy kis hajszínelemzésbe kezdek:
Példának okáért ott van a koromfekete hajszín. Ez az a szín, ami a fiatalabbak estében még sugározhat valamiféle elegáns hatást (természetesen csakis az igényes öltözködéssel, visszafogott/ természetes hatású sminkkel együtt), viszont egy idősebb arc körül már nem előnyös. A fekete és minden sötét árnyalat elnyeli a fényt, így az amúgy is már fakóbb arcbőr melletti éles kontúrjával ez a hajszín minden vonást, ráncot, árnyékot keretbe foglal és felerősít az arcon. Mivel az arcbőr idővel jelentősen veszít a természetes ragyogásából, pigmentáltságából, magyarán az idő előrehaladtával sajnos egyre csak fakóbb lesz, semmi szükség arra, hogy egy sötét hajszín éles kontrasztjával még fakóbbá tegyük az arcot. Az arcnak fényre van szüksége, viszont a sötét hajszín elnyeli azt. Megkeményíti a vonásokat, elnyomja az arcot.
Ehhez hasonlóan rossz választás az egységes árnyalatú sötétbarna hajfestés is. Ez a klasszikus, egyszerű, feltűnésmentes árnyalat sokáig talán a „legbiztonságosabbnak” tűnik sokak számára. Viszont ahogy idősödünk, ugyanaz a hatás érhető el vele, mint a fekete hajszínnel.
Én is sokáig ragaszkodtam az eredeti sötét barna hajszínemhez, az identitásomhoz tartozónak éreztem. Az ötvenes éveim elején érintett meg először a változtatás igényének a „szele”: a tükörbe nézve észrevettem, hogy valami nem stimmel az összhatással. És láttam, hogy nem csak a ráncaim az oka ennek. Ekkor kezdtem kacérkodni azzal a gondolattal, hogy muszáj változtatnom a frizurámon. Mert már nem tette ragyogóvá az arcomat ugyanaz a hajszín és hajforma, amit egész addigi életemben viseltem.
***
De első körben még nem az ősz hajam lenövesztésére gondoltam. Ehelyett elmentem egy profi fodrászatba és a meleg barna árnyalataival (és némi világossal) festett melír-csíkokat kértem a hajamba, hozzá pedig egy rövidebb fazont. A melíroztatással élőbbé, dinamikusabbá vált a hajam (ezzel az arcom is), a fény szépen „játszott” a színeken. Úgy, mint a természetes hajon, hiszen a természetes hajszín sem egyetlen tónusból áll. A meleg barna tónusok egészséget, vitalitást, energikusságot képviselnek. A több tónus volument ad a hajnak. (A fotó persze nem adja vissza teljesen a valódi színeket.)
***
***
Az egységes hajszín, mint a fekete vagy a sötét barna árnyalat tehát felejtős!! (Zárójelben megjegyzem, szerintem az egységes platinaszőke hajszín is. Bár jól elrejti az ősz lenövést, de a hideg árnyalatával elvon minden maradék meleg alaptónust az arcbőrünkről és még inkább felerősíti a bőr fakóságát, ugyanúgy, mint az egységes sötét árnyalatok. Élettelen lesz az arcbőr.)
Aztán ott van még az egységes vörös. Nem hagyható ki a sorból! A burgundi, a mahagóni, cseresznye és társai… Ami egykor bohém, egyedi, vagány hajszín volt, mára már egyenesen túlterheli az arcot. Nem keretezi, nem megvilágítja az arcot, hanem verseng vele! Uralkodik az arc fölött. Az arc pedig szinte eltűnik mellette. Ez sem jó választás idősebb korban. Ráadásul már egy-két hét után az ősz lenövés is ugyanúgy feltűnik benne egy éles kontrasztos csíkként a fejtetőn, mint a sötét hajszínek esetében. Újra festés, újra és újra…, ha nem akarjuk, hogy elhanyagoltnak tűnjünk, vagy ami még zavaró lehet, hogy olyan hatást kelt a lenövés a fejtetőn, mintha ritkulna a hajunk.
***
Közeledve a hatvanadik életévemhez, egyre többször megfordult a fejemben az, hogy végleg abbahagyom a hajam festegetését. Elegem lett belőle a közel harminc év alatt. Ráadásul az ősz lenövésre újra és újra felvitt barna festék egy idő után narancsos árnyaltot vett föl, mivel a napfény, hő, víz hatására a festék oxidálódik. És persze azt is láttam a tükörben, hogy az egyre fakóbb arcszínemhez már nem is igen passzol az a sötétbarna (és narancsos!) hajszín, amit addig viseltem. Hiába éreztem szinte az identitásom részének azt, hogy sötétbarna hajú nő vagyok, egyre jobban untam a hajam színét. Megérett a változtatásra, gondoltam. Na, de hagyjam lenőni az ősz hajamat? Nem válok attól igénytelenné sokak szemében, amíg teljesen le nem nő? De úgy voltam vele, hogy már réges-régen túl vagyok azon, hogy mindenkinek meg akarjak felelni. Ezért aztán belevágtam az ősz hajam lenövesztésébe.
***
Néhány hónap után, amikor már elég nagy lett a lenövés, végre megláthattam, milyen is az én természetes hajszínem ma. Tetszett. Nem egységes fehér, hanem amolyan mákos-ezüstös.
Fél évig bírtam a lenövesztést. Akkor viszont arra jutottam, amikor a tükörbe néztem, hogy bizony, nem tetszik, amit látok. A hajam addigra legalább négy színben „pompázott”: mákos-ősz lenövés, majd narancs, ezután világosabb barnás-narancs, végül pedig a hajvégeken a makacs sötét barna szín. Na, gondoltam, ha magamnak sem tetszem, akkor itt az ideje, hogy újra átgondoljam a dolgot. Az ősz hajszínem tetszett ugyan, de nem szeretettem volna a vállig érő hajamat nagyon rövidre vágatni. Úgy megszabadulhattam volna a narancsos színárnyalatoktól, de valamiért azt éreztem, inkább más megoldást kell választanom.
***
***
***
Elmentem hát egy fodrász szalonba, és ismét melír-csíkokat kértem. De nem a meleg barna árnyalatokat, mint korábban, hiszen a barnához már egyáltalán nem akartam visszatérni, hanem hamvas, bézses szőke, pezsgőszín árnyalatokat, ami az őszes lenövéssel finom átmenetet képezne. Ez volt a tervem. Persze, ez nem máról holnapra lett kész, hiszen először a hajamon lévő maradék barna, narancs színtől kellett megszabadulnom. A fodrász a szokásos módon leszivatta. Ezután a brutál vegyi beavatkozás után közvetlenül csak egy gyenge hamvasító bemosás következhetett. Ilyen lett az eredmény:
***
***
Majd három hónap múlva jöhetett a melírozás… És végre olyan lett az hajam színe, amilyenre gondoltam. Imádom az új hajszínemet! Nincs benne semmi mesterkéltség, természetesen kapcsolódik az ősz hajamhoz, szinte egybeolvad vele. Már nem szükséges kéthetente festegetnem a lenövés miatt, elég az is, ha három-négy hónaponként frissítem a melírozást. De az is lehet, hagyom, hogy teljesen lenőjön a természetes ősz hajam.
Hamar megbarátkoztam az új kinézetemmel. Szerintem ettől a világos árnyalattól az arcom bőre nem lett fakóbb, sőt! Nincsenek éles kontúrok, keménység helyett lágyabbak a vonások. Még a sötétbarna szememet is jobban kiemeli.
***
***
Úgy gondolom, bátor döntés, amikor egy ilyen fokú változtatásba vágunk bele. Hiszen a megjelenésünket jelentősen befolyásolhatja a hajszín teljes megváltoztatása. És ez soha nem hiúság kérdése! Nem mindegy, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben.
Hatvan fölött nem fiatalabbnak akarok tűnni, vagy elrejteni a koromat. Büszkén vállalom azt. A választott hajszínem azt képviseli, aki most vagyok és nem azt, aki 10-20-30-évvel ezelőtt voltam.
Ez egy olyan döntésem volt, ami nem a feladásé, sokkal inkább az önismereti fejlődésemé. Már eléggé ismerem magam annyira, hogy tudom, mi áll jó, mi az, ami szolgál és mi az, amit el kell engednem. Így maradok önazonos.
***
***
***
Vélemény, hozzászólás?