Az egyik netes társkereső oldalra való regisztráláskor a bemutatkozó szövegemben ezt írtam: …És hogy nekem ki kell? Egy olyan kedves, igényes, stílusos Férfi, aki mellett Nő lehetek…
Jelentem, nem is maradt szó nélkül ez a már kissé elcsépelt megfogalmazás! Egy 53 éves férfi ezt üzente (szó szerint idézem):
„Aki mellett nő lehetsz??? Miért, transzvesztita vagy???”
(Nem jól írta, mert én nagy betűvel írtam a Nőt, ezzel is finoman utalva, hogyan értem.) Válaszolhattam volna neki ugyanilyen bunkó, lekezelő stílusban…, talán ezt is „várta”. Ehelyett ezt írtam:
Köszi, javítom is ezt a mondatot, mert így tényleg elég butaság, hiszen egyedül is Nőnek érzem magam. Persze, a férfi-energia azért ki tud hozni belőlem pluszban ezt-azt. 🙂
Na, erre nem számított, el is állt a lélegzete/szava! Többet nem jelentkezett…
Igen. Nő vagyok egyedül is. Köszönöm, ragyogok így is… Eszembe jutott Karinthy aforizmája:
„Ha egyedül ülök egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.”
Igen, képes vagyok ragyogni akkor is, ha teljesen egyedül ülök egy szobában. És tudom, a Férfi sem olyan nőre vágyik, aki a férfitól várja, hogy „ragyogtassa”, hanem olyan Nőre, aki már eleve ragyog. De attól, hogy a Férfi bemegy abba a szobába, a Nő csak még jobban fog ragyogni! Még inkább Nő lehet/lesz mellette… – így értettem, amit a bemutatkozó szövegemben olyan egyszerűen fogalmaztam. Mert nem gondoltam, hogy bárki ne értené, mi van a szavak mögött.
Attól Nő az ember, hogy vannak férfiak és attól Férfi a férfi, hogy vannak nők. Nőiségét a nő a férfi mellett tudja teljes mértékben megélni, kiteljesíteni… és persze fordítva. Szükségünk van egymásra!
Az is igaz, más és más férfi mellett más és más nő lehetek, attól függően, milyen hatást gyakorolunk egymásra, mit hozunk felszínre a másikból…
Világos, hogy egyedül is Nő vagyok és nem egy ufó vagy egy „transzvesztita”, – hogy a „kedves” üzenőt idézzem, akiről mostanáig nem tudom eldönteni, hogy viccelt, vagy szórakozott-e csupán. Mert feltételezni sem tudom, hogy egy „érett” ötvenes férfi ilyen alacsony érzelmi intelligenciával rendelkezzen. Persze, az nem is a korral jár.
(Írta: Ludman Edit, női önismereti mentor)
