A vonzalom törvényei 2. Első benyomások. A kémia tényleg mindent visz?

Az első randin egy kicsit mindannyian szerepet játszunk. Ez valahol természetes is, mert szeretünk jó benyomást kelteni és ezért meg is teszünk minden tőlünk telhetőt. Egy olyan szerepet játszunk, amit a másik szerintünk látni szeretne, például próbálunk nagyon lazának mutatkozni, annak ellenére is, hogy alaptermészetünk egyáltalán nem az. Nem lenne ugyanis célravezető lerombolni a másikban rólad esetleg már kialakult képet. Miközben pontosan tudod, talán a legjobb és legkönnyebb lenne mégis „csak” magadat adni.

De vajon miért találunk egyes embereket szívdöglesztőnek, vagy éppen kifejezetten ellenszenvesnek?

Általánosan elmondható, hogy nem a külsőségeket tartjuk elsődlegesnek, amikor valakit megítélünk, hogy rokonszenves-e számunkra. A társkeresésnél viszont valahogy mégis más a helyzet. A másodperc tört része alatt döntünk a másikról… A külseje, megjelenése nagyon is számít. A külső mintegy belépő ahhoz, hogy érdekeljen az is, milyen belső tulajdonságai vannak az illetőnek. A fizikai vonzerő, a külső megjelenés olyan nagy szerepet játszik az ismerkedésnél, hogy a másikról alkotott gondolatainkat, érzéseinket is nagyban befolyásolják. Egyes külső jegyek, tulajdonságok kedvező érzéseket generálnak. Sőt! Ezek az érzések akár további hamis képzeteket is kelthetnek bennünk: ha valakit szépnek, vonzónak látunk, tudat alatt egy sor egyéb előnyös tulajdonsággal is felruházzuk őt. Ez az ún. holdudvarhatás-jelenség. A közben lejátszódó folyamatok veszélye viszont az, hogy egyre távolabb röpíthet minket az objektivitástól és attól, hogy a valódi lényét meglássuk a másiknak és ne egy sor hamis tulajdonságot vetítsünk rá már jó előre.

Miután túljutottunk ezen a felszínes ismerkedési fázison, vonzalmunkat a másik iránt fokozhatja, ha viszonyulása egyes kérdésekhez hasonló a miénkhez. Amikor több ponton egyező a viszonyulásunk a világ dolgaihoz, egymás személyiségét is egyre pozitívabban értékeljük. Ez az attitűdhasonlóság is döntő szerepet játszik tehát a társkeresésnél.

Amikor pedig saját magamat látom visszatükröződni a másik személyiségében, csak még jobban fokozza a vonzódásomat az illető felé. Ám ennek a „fordítottja” is igaz: az is vonzó lehet, ha a másikban olyan jegyeket fedezek fel, ami belőlem valamiért hiányzik, pl. én zárkózott vagyok, ő pedig nagyon is nyitott, közvetlen személyiség és ez felszabadító lehet számomra.

Tudatosan választhatunk magunknak párt különféle elvárások alapján. Vannak azonban olyan tényezők is, amelyek tudattalanul befolyásolják döntéseinket a párválasztásban. Ezek röviden a következők:

  • olyan, mint én (hasonló a hasonlónak örül)
  • megvan benne az, ami belőlem hiányzik
  • ugyanazt élem meg vele, mint amit a szülői házban
  • olyan, mint anyám/apám
  • nem olyan, mint anyám/apám
  • olyan, aki begyógyítja a gyerekkori sebeimet.

Végezetül még pár gondolat… Vajon igaz-e az, amit olyan előszeretettel hangoztatunk: ha működik a kémia már az első randin, biztos lesz folytatás. Vajon a kémia tényleg mindent visz?

A válasz egyértelmű, amit egyébként egy tanulmány is igazolt (és nincs is szükség hozzá különleges jóstehetségre). Nőket és férfiakat kérdeztek az első csókról. A válaszok azt bizonyították, hogy igen, a kémiának nagyon nagy szerepe van, mert abban az esetben, ha az első csók rossz élmény volt, akkor az minden esetben az ismerkedés végét is jelentette.

És ha már kémia, ne feledkezzünk meg az illatok szerepéről sem. Nemcsak az orrunk érzékeli a különféle csábító illatokat, hanem azok különféle agyterületeinkre, így a nemi működések irányításáért felelős központokra is hatással vannak. Befolyásolhatják bizonyos hormonok termelődését. Jó azonban tudni, hogy egy finom parfüm szerepe mindebben nem is olyan jelentős, mint elsőre gondolnánk. Mert az igazi varázslók a szagtalan feromonjaink. Egy parfüm mellettük csak az önbizalmunk erősítésében rúghat labdába. Egy jól megválasztott parfüm kétségtelenül vonzóbbá tehet a partner számára. A nemi vágyat közvetlenül mégsem azok indítják be, hanem egyebek mellett a test szagtalan feromonjai, melyek jellegzetes „szagukat” a levegőben található baktériumokkal való találkozásuk után nyerik el. Olyan vonzást vagy éppen taszítást teremtenek, ami egy szempillantás alatt bizsergést, vonzalmat vagy megmagyarázhatatlan ellenszenvet vált ki bennünk a másik iránt. Nemi viselkedésünket irányítják. Természetes ösztöneinket és a feromonjainkat egyetlen parfüm sem képes becsapni.

És még egy érdekesség: árulkodó jel lehet a vonzalomra egy közös ebéd vagy vacsora közben, ha partnerünk meglepően étvágytalan. A vonzódás hatására megemelkedett dopaminszint mérsékli ugyanis az étvágyat.

(Írta: Ludman Edit, női önismereti mentor)